A Kis-Kárpátok keleti lejtőjén fekvő Szentgyörgy városa, ahol a szőlők ma is a kertek végénél kezdődnek, 2010. szeptember 30. és október 2. között három napon át adott otthont a Szlovák Tudományos Akadémia és több partnerintézmény (köztük a Piarista Rend Szlovák Tartománya) által rendezett nemzetközi konferenciának, amelynek témája a piarista rend művelődési szerepe volt.
Március 6-án a Generális Kongregáció megalapította az indiai provinciai vikariátust - vagyis missziós területen létesített rendtartományt -, amely formálisan még egy ideig az argentínai provincia alá tartozik. A Kongregáció az alapítás dátumát V. Pál pápa „Ad ea per quae" kezdetű - a piarista rend létrehozásáról rendelkező - bullájának évfordulójára időzítette.
A Romániai Piarista Rendtartomány ügyeinek intézésére Ruppert József rendtársunkat nevezték ki. Az ő beszámolóját olvashatjuk a piarista vonatkozású eseményekről (Máramarossziget, Nagykároly, Temesvár).
A magyar és az amerikai egyesült államokbeli rendtartomány nevében tudatjuk, hogy Fodor Miklós rendtársunk életének 83., szerzetességének 64. évében 2009. február 3-án Devonban elhunyt.
A Piarista Rend Lengyel Tartománya szomorú szívvel tudatja, hogy rendtársunk, Gerard Brumirski piarista atya 2009. január 28-án életének 76., szerzetességének 56., áldozópapságának 51. évében elhunyt.
A gyászmisét 2009. február 3-én 10 órakor mutatják be érte a krakkói piarista templomban. Temetése az engesztelő gyászmisét követően lesz a krakkó-rakowicei temetőben.