Nemrég két olyan véleménycikk is napvilágot látott a Magyar Nemzet hasábjain, amely a hazai oktatás stratégiai kérdéseit tárgyalja – piarista szemszögből. Urbán József tartományfőnök a közoktatásról indított vita résztvevőjeként tette közzé írását, Szabó László, a gödi piarista szakiskola igazgatója pedig a szakmunkásképzésben szükséges paradigmaváltásról cikkezett a lap szombati mellékletének címoldalán.
2010. április 8. és május 4. között a Gödi Piarista Szakiskola, Gimnázium és Kollégium ad otthont a „Köztes átmenetek” című drogprevenciós vándorkiállításnak. Az intézmény vezetői elsősorban iskolai csoportokat, tanárokat, nevelőket, valamint fiatalokkal foglalkozó szakembereket várnak a döbbenetes erővel ható interaktív programra.
Ismét elérkezett a személyi jövedelemadó bevallásának az ideje, ami egyúttal az SZJA 1%-ának a felajánlására is lehetőséget ad. A magyar piaristák országszerte nyolc közoktatási intézményben csaknem 3500 diák oktatásáról és iskolai neveléséről gondoskodnak. Számítunk mindazok jóakaratú támogatására, akinek fontos a szeretetteli és értékközpontú nevelés, függetlenül attól, hogy támogatónk piarista öregdiák, gyermekét nálunk taníttató szülő, vagy „csak" a tevékenységünkkel szimpatizáló adófizető polgár. Amennyiben a piaristák mellett dönt, köszönjük támogatását!
Megesik, hogy beleesik valaki - mondja Wagner László, a gödi piarista iskola testnevelő tanára, s közben nemcsak a szójátékon derülünk, hanem azokon a családtagokon is, akik egy sikertelen hajóba szállás után épp az imént fordultak bele a part menti sekély vízbe. Nevetnek az „áldozatok" is. – Cser István írása
A Szegény Iskolanővérek április 25 és 27 között „Nők, nőkről, nemcsak nőknek – A világ női szemmel" címmel szümpoziont szerveztek Debrecenben, amelyen Guba András A férfi útjáról tartott előadást, Szabó László pedig Szeredi Ambrus Noémi textilművész kiállítását nyitotta meg.
Az alábbiakban Szabó László április 25-én elmondott megnyitó beszéde olvasható.