A nagykanizsai Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon is bekapcsolódott a múlt hét végén megrendezett Vasvár-Csehimindszent zarándoklatba. Körülbelül 40 résztvevő látogatott el Mindszenty hercegprímás falujába.
„A Szentatya magyarországi képviselőjeként hoztam el nektek XVI. Benedek pápa áldását, és arról szeretnélek benneteket biztosítani, hogy a Szentatya nagy figyelmet szentel a katolikus nevelés ügyének" - hangsúlyozta a szeptember 25-i nagykanizsai Pompiliusz-ünnepségen Juliusz Janusz apostoli nuncius. Mint már arról többször is hírt adtunk, rendünk az idén nagyszabású rendezvénysorozattal emlékezett meg a 300 éve született olasz piarista szentről.
„Szigorú, mégis emberséges, igazi tanáregyéniség volt dr. Előd István piarista főigazgató. A sorsában példaértékű atya, számos, a teológiában ma is használt könyv írója Nagykanizsáról indult. Idén éppen 20 esztendeje halálának, de sajnos, nemhogy erről, létezéséről sem nagyon tudnak szülővárosában" - írja augusztus 28-i számában a Zalai Hírlap.
Ismét elérkezett a személyi jövedelemadó bevallásának az ideje, ami egyúttal az SZJA 1%-ának a felajánlására is lehetőséget ad. A magyar piaristák országszerte nyolc közoktatási intézményben csaknem 3500 diák oktatásáról és iskolai neveléséről gondoskodnak. Számítunk mindazok jóakaratú támogatására, akinek fontos a szeretetteli és értékközpontú nevelés, függetlenül attól, hogy támogatónk piarista öregdiák, gyermekét nálunk taníttató szülő, vagy „csak" a tevékenységünkkel szimpatizáló adófizető polgár. Amennyiben a piaristák mellett dönt, köszönjük támogatását!
„Jó hangulatú szentmisével, Veni Sanctéval nyitotta meg 200. tanévét hétfőn a nagykanizsai Piarista Iskola. A jelet a Németh Lajos nyugalmazott alsóvárosi plébánostól kapott harang adta meg. A Kanizsa környéki szőlőhegyek stílusában faragott harangláb pedig Boruzs Lajos munkája..." Papp Jánosnak az évnyitóról készített beszámolóját és benne Manninger Jenőnek, a Zala Megyei Közgyűlés elnökének köszöntőjét elolvashatja a Kanizsa Újságban.
Világszerte a mai napon ünneplik a piarista iskolák alapítóját, Kalazanciust. – kezdte az augusztus 25-i sajtótájékoztatón a Polgári Kanizsáért Alapítvány elnöke, Papp János. – Jövőre lesz a 300. évfordulója annak, hogy a Sugár úti kápolna patrónusa, Pirrotti Szent Pompiliusz megszületett. Ezért az iskola a Pompiliusz által Mamma Bellának – Szépséges Anyácskának – nevezett Szűzanya szobrát szándékozik felállítani az udvarán. És még egy kerek évszám: Nagykanizsán a kommunista diktatúra miatti 44 éves kényszerszünetet figyelembe véve, immár a kettőszázadik tanévet kezdik a piarista atyák.
Viszonylag régen nem írtunk magunkról, pedig sok minden történik velünk.
Legnagyobb örömünk talán a két végzős osztály, de sokat jelent számunkra a szociális munka beindulása, a diákújság első száma és a többi érdekes esemény is.