Kezdőlap

Személyes

Elhunyt Pázmándi György piarista

Pázmándi György tanár úr temetési szertartása 2011. augusztus 26-án 12 órakor kezdődik a rákoskeresztúri Új Köztemető ravatalozójában, majd a temető piarista sírkertjébe kísérjük végső nyughelyére. A temetési szentmise ugyanaznap 16 órakor kezdődik a Belvárosi (Pesti) Ferences Templomban. A szentmisén lehetőség van koncelebrálásra, ehhez albát és stólát kérjük hozzanak magukkal.

Kartal József SP engesztelő szentmiséje

Kartal József SP lelki üdvéért az engesztelő szentmisét a röszkei Páduai Szent Antal templomban 2011. augusztus 9–én 11 órakor mutatjuk be. Ezt követően a röszkei temetőben helyezzük végső nyugalomra.

Miskolczy Kálmán rendtársunk 90. születésnapja

2011. július 10-én ünnepeltük Szegeden baráti és rokoni körben Miskolczy Kálmán rendtársunk 90 születésnapját és vasmiséjét.

Lukács László atya aranymiséje

Lukács László piarista atya március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén 18 órakor mutatja be hálaadó szentmiséjét pappá szentelésének 50. évfordulója alkalmából az Örökimádás-templomban (Budapest, IX. kerület, Üllői út 77.).

Funebria Memoria Kolozsváron

„A Temesvár és Jászvásár (Iaşi) között közlekedő gyorsvonat nem tartozik a román államvasutak büszkeségei közé. Szánalmasan vánszorog, sokszor és hosszú percekre megáll. Az út - a késéssel együtt Máriaradnán, Déván és Gyulafehérváron át - Kolozsvárig közel nyolc óra. Az állomáson Kállay Emil és Fodor György konfráter barátunk várt rám és vittek szállásomra." Ruppert József Sch. P. úti beszámolója.

Temesvári emlékek – Ruppert József írása

„Diákkorában történt, hogy Komlósi András piarista a történelem órán a francia forradalomról tanított és elmondta az egyik akkor jelszót: Le a csuhásokkal! A mi Higyed barátunknak ez a mondás - bár nem tudta sem azt, hogy mi a csuha, sem azt, hogy ki a csuhás - úgy megtetszett, hogy amikor Komlósi tanár úr kiment az óráról fölugrott a katedrára és többször hangosan kiabálta diáktársai nagy nevetése közben: Le a csuhásokkal, le a csuhásokkal!" Ruppert József Sch. P. írása.

Személyes beszámoló Bogdánffy Szilárd boldoggá avatásáról

„Aztán megszólalnak a harangok és bevonulunk. Sok püspök vesz részt a szertartáson, otthonról, Magyarországról, a szomszédos országokból, görögkatolikusok is, a református testvérek és az evangélikusok is képviseltetik magyukat, csak az ortodox egyház püspökei nem jöttek el..." Ruppert József Sch. P. személyes beszámolója a nagyváradi boldoggá avatásról.

Jelenits István Tököl díszpolgára lett

Az 56-os forradalom tiszteletére október 24-én ünnepséget rendeztek a tököli katolikus templomban. Az est kiemelt eseménye a díszpolgári címek átadása volt, ahol többek között Jelenits István korábbi tartományfőnök is városi díszpolgári címet kapott.

Jelenits István Pilinszky-előadásai a Katolikus Rádióban

A Pasaréti Ferences Alapítvány Szilfa Szabadegyetemének nyitó sorozata ez év telén Jelenits István Pilinszky János költészetét kutató trilógiája volt. A terem mindhárom alkalommal tömve volt, a hallgatóság szinte lélegzet visszafojtva hallgatta a lenyűgöző előadást.

Veni Sancte és könyvbemutató – látogatás Erdélyben

„...Másnap a csíkszeredai főplébánián a Szent Kereszt búcsú. Délelőtt még interjút adok a Mária Rádiónak: Kalazanciusról, a piarista rendről, a Romániai Piarista Provincia történetéről, visszatérésünkről és terveinkről, valamint az örök kérdésre próbálok magyarázatot adni: mikor avatják már boldoggá Márton Áront? " – Ruppert József Sch. P. útibeszámolója