Piarista bál a Sapientia Főiskolán – jegyfoglalás november 18-tól

NID-1199_piarista_bal

A Piarista Rend által képviselt értékrend mentén olyan közösségek, szervezetek alakultak, melyek a keresztény egyházaknak és a magyarságnak is alapsejtjei lettek. Ennek a közösségteremtésnek v

A Piarista Rend 1642-ben telepedett meg hazánkban, és az elmúlt évszázadokban nemcsak az oktatás és a nevelés terén, de társadalmi és kulturális téren is maradandót alkotott. A rend által képviselt értékrend mentén olyan közösségek, szervezetek alakultak, melyek a keresztény egyházaknak és a magyarságnak is alapsejtjei lettek.

Ennek a közösségteremtésnek volt része a piarista bál, melynek hagyományai a harmincas évekbe nyúlnak vissza. A diktatúra kényszerítette szünet után a vidéki piarista iskolák újjáélesztették a találkozókat. Mi is megpróbáljuk feléleszteni a báli hangulatot. A vacsorával egybekötött táncmulatságra nemcsak szülőket, öregdiákokat várunk, de mindenkit, aki valamilyen módon kötődik a rendhez vagy szimpatizál az általa képviselt értékekkel. Hiszen a múlt fölidézésén túl a jövő tervezése és megélése is közös igényünk.

A bál egyben jótékony célú gyűjtés is az iskola szabadidősport programjainak támogatására.

A bál időpontja: 2011. január 15. 18 óra

A bál helyszíne: Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola díszterme (Budapest, V. ker., Piarista köz 1.)

Belépőjegy (mely tartalmazza a vacsora árát): 5000 Ft. („Ültetett állófogadás svédasztallal")

Támogatói jegyek (részvételhez belépőjegy is kell!) vásárolhatók   5 000 – 10 000 – 15 000 Ft-os áron.

A jegyek 2010. november 18-tól foglalhatók le és vásárolhatók meg munkaidőben a Piarista Gimnázium titkárságán (1088 Budapest, Mikszáth Kálmán tér 1.; Telefon: 486-3690; Fax: 486-3691; e-mail: gimn@piar.hu).

 

Kedves Szülők, Öregdiákok, Támogatók!

Minden jelenlegi és volt tanítványunk szüleit és hozzátartozóit is nagy szeretettel várjuk rendezvényünkre!

A jótékonysági célt támogatói jegyek vásárlásával, tombolatárgyak fölajánlásával valamint tombolajegyek vásárlásával, illetve a bálon történő gyűjtésen támogathatja.

A tombolatárgyakat a Titkárságon gyűjtjük.

 

Az eredeti meghívó a csatolt dokumentumban olvasható.