Medvigy Mihály: Róma – két korábbi kötet új kiadásban

Ajánlás

Manapság jobban igényeljük az eligazodást, a tájékozódást nyújtó kapaszkodókat, a segítséget, mint bármikor korábban. Mozgalmas korunkban biztonságérzést nyújtó, magaslati pontokra, példaképekre, kiemelkedő egyéniségekre van szükségünk.

Medvigy Mihály piarista tanár, e könyv szerzője biztonságot és tájékozódást nyújtó egyéniségként él diákjai és rendtársai emlékezetében. Teológiát végzett, érdeklődése azonban beláthatatlanul széles körű volt. Ezért lett jártas a zenében, és szakemberré vált az egyháztörténelemben és a művészettörténetben is. Nyugdíjasként orosz leckéket vett, mert elhatározta, hogy óorosz liturgikus szövegeket tanulmányoz. Mindig tanult, új és új tudományterületeken barangolt, és örömét lelte abban, hogy kirándulásainak élményébe másokat, tanítványait is beavathatja. A tudás örömét szívesen osztotta meg környezetével.

Elevenen él bennünk az a jelenet, amikor egyik erkölcstan órán elmondta, hogy holttestét az orvosegyetemnek ajánlotta fel azért, hogy az orvostanhallgatók oktatását segítse. Kamaszokként csodálkoztunk ezen, Medvigy tanár úrhoz azonban közel állt ez a gondolat, amely tökéletes összhangban volt az életét a tanításnak is szentelő piarista szerzetessel. Nem „tanár úr" volt, hanem „tanító tanár", akinek a tanítás, a tudás átadása volt a legfőbb törekvése.

Azt mesélte egyszer, hogy kor- és rendtársa, a szintén min den percét a tanításnak szentelő Kovács Mihály mondta: „Mihály, elnagypapásodtál, te már élvezed, ha rosszak a gyerekek; ideje lenne nyugdíjba menned." A középiskolai tanításból nyugdíjba vonult, de a piarista rend teológiai főiskoláján csak nem haláláig tanított. A rendszerváltáskor Miskolcon is vállalt órákat az egyetem frissen induló bölcsészkarán. A tanárságtól sohasem vált meg, amíg csak tehette, tanítványaiért élt.

Ha e könyvet lapozva felidézzük alakját, hálásan állapítjuk meg, hogy még halála után is tanít. A tanár úr volt tanítványainak mindvégig tanítója, példaképe maradt. Emberséget, tanári szeretetet, igényességet, piarista szellemiséget keresve bátran tekinthetünk fel Medvigy tanár úrra.

Kelt Budapesten, a 2009. esztendőben, Kalazanci Szent József ünnepén.

 

Tulassay Zsolt

akadémikus, egyetemi tanár

 

Urbán József

piarista tartományfőnök

 

 

* * * * *

 

A szerző 1914-ben született Nagyváradon és 2001-ben halt meg Budapesten. Felsőbb tanulmányait a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karán végezte, és ugyanott, a bölcsészeti karon, majd később Rómában, a Keresztény Régészet Pápai Intézetében és a Vatikáni Titkos Levéltárnak történelmi segédtudományokat oktató főiskoláján egészítette ki. 1952-ben a budapesti Római Katolikus Hittudományi Akadémia a bittudomány doktorává avatta. Budapesten a Magyar Kegyes Tanítórend „Kalazantínum" hittudományi és tanárképző főiskoláján az egyháztörténet és a keresztény művészet tanára, Miskolcon pedig a Bölcsész Egyesület főiskoláján az ókeresztény és bizánci művészettörténet és vallástörténet megbízott előadója volt. Munkásságát „A Magyar Köz társasági Érdemrend Kiskeresztjé"-vel tüntették ki.