Piarista Bor - Pályázat 2010

Az idei évre meghirdetett, második alkalommal kiírt válogatásra negyven bor érkezett. A régi piarista szőlőtermő vidékekről és az ország legkülönbözőbb borvidékeiről származó vörösborok mindegyike méltón képviselte a rend hírnevéhez illő hagyományt és minőséget.

A szakértőkből és a rend képviselőiből álló öttagú szakértői zsűri tagjai Guba András, a piarista rend pedagógiai igazgatója, Freund Tamás agykutató, Kállay Miklós professzor, a Corvinus Egyetem borászati tanszékének vezetője (a zsűri elnöke), Niszkács Miklós, a Magyar Bor Akadémia alelnöke, és Oberfrank Ferenc, a Piarista Diákszövetség elnöke voltak.

Az április 29-én megrendezett zsűrizésen 20 pontos rendszerben, íz, zamat, szín és illat alapján pontozták és rangsorolták a borokat. A kóstolás vakon történt, a zsűri tagjai csak a döntésük után ismerhették meg a borokat készítő borászatok neveit. Az így kiválasztott bor az év Piarista boraként kerül forgalomba, a termelő nevének és címének feltüntetésével.

Az eredményhirdetés és a győztes borok bemutatójára augusztus 6-án, 11 órakor került sor a Sapientia Szerzetesi Főiskola dísztermében. A zsűri idén két kategóriában is győztest hirdetett:

I. kategóriában az első helyezett: a Radó Pince 2007-es Szekszárdi cabernet cuvée-je;

II. kategóriában az első helyezett: a Pócz Pincészet 2008-as Kokashegyi portoguiser válogatása

 


A 2009. év piarista borai

TOKAJI FURMINT Barrel Aged

Gróf Degenfeld Szőlőbirtok

minőségi száraz fehérbor

2007

0,75 l

http://www.grofdegenfeld.hu/

 

A gróf Degenfeld család elkötelezett híve a tokaji hagyományoknak, és nevével kezeskedik borai elsőrangú minőségéért. 

A Borkút dűlő termése, a furmint, a borvidék domináns szőlőfajtája. A kizárólag tölgyfahordós erjesztés és érlelés különleges ízvilágú bort eredményezett. Halványsárga, szép megjelenésű bor, ásványos jelleggel. Illatában a tűzkő és a föld dominál, vaníliával és akácvirággal keveredve, ízében a fajtakarakter szép egyensúlyt alkot a termőhelyi adottságokkal. Telt, krémes, hosszú utóízű. A maradék cukor kiegyensúlyozottá teszi.

Fogyasztása 12 ºC-ra hűtve javasolt.

Alkoholtartalom: 13,72 %

Természetes cukortartalom: 4,0 g/l

Savtartalom: 6,0 g/l

SZENTGYÖRGY-HEGYI SZÜRKEBARÁT

Nyári Pincészet

minőségi száraz fehérbor

2008

0,75 l

http://www.nyaripince.hu/

 

Értéket teremteni és értéket megóvni - ez a Nyári Pince filozófiája.

A legenda szerint szerzetesek honosították meg a szürkebarátot a Badacsony vidékén, mert olyan szőlőt kerestek, amely cukor hozzáadása nélkül is ízletes bort ad. Ezen illatában és ízében a zöld almát s más gyümölcsöket, finom fűszereket idéző harmonikus bor helyes választásuk bizonyítéka.

Fogyasztása 14 °C-ra hűtve javasolt.

Alkoholtartalom: 13,9 %

Természetes cukortartalom: 1,1 g/l

Savtartalom: 6,1 g/l

 

Korábbi híreink:

 

A borok a http://bolt.piarista.hu/ internetes ajándékboltban és egyes borszaküzletekben kaphatók.