Kezdőlap

A szolidaritás napja a szegedi piaristáknál

„TESZI" – vagyis a Tevékeny Szeretet Iskolája

A szolidaritás napja a szegedi piaristáknál

A keresztény istentisztelet lényeges eleme a segítő szeretet, a karitász, mely a hétköznapok csöndjében bontja ki az evangéliumból és az Eucharisztiából táplálkozó karizmákat. Amint a lelki élet mesterei fogalmaznak, az utolsó ítélet napján nem a hitünk, hanem a szeretetünk alapján mérnek majd meg bennünket.

Emiatt hallgattuk lelkesedéssel a napokban a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium tizedikes diákjainak beszámolóit a város szociális intézményeiben egész évben végzett szeretetszolgálati tevékenységükről. A „TESZI" – azaz a Tevékeny Szeretet Iskolája segít valóra váltani mindazt, amit a katolikus iskola a keresztény ember küldetéseként ad növendékei mellé útravalóul: Krisztus arcát megpillantani minden teremtményében, különösképpen azonban bajba jutott, hátrányos szociális körülmények között tengődő vagy fogyatékkal élő testvéreink között.

A szegedi gimnázium növendékei elgondolkodva hallgatták növendéktársaik megkapóan őszinte számadásait az élet kíméletlen oldalával történt első szembesülésükről: a csellengő nagyvárosi fiatalok körében, értelmi fogyatékosok között, hajléktalankonyhán vagy balesetben korlátozott képességűvé vált egykori diáktársuk mellett eltöltött órák életre szóló hatást gyakoroltak életszemléletükre, felelősen gondolkodó nagykorú keresztény emberré válásuk irányára. A program ugyanis – mint a névadó Szásziné Fehérvári Anikótól és Pető Gábor piarista gimnáziumigazgatótól megtudtuk – párhuzamosan zajlott a fiúk bérmálási előkészületeivel, és akad soraikban, akit a megéli tapasztalatok a szociális pálya irányában indítottak el. A beszámolók hallatán azonban aligha kétséges, hogy a TESZI valamennyi szegedi piarista diák számára segít életükbe oltani a keresztény testvériesség értékeit. Kívánjuk, hogy a szegedi példa segítsen a tevékeny szeretet műhelyévé tenni minden katolikus iskolát!

M. Á.

Forrás: Új Ember, LXIV. évf. 25. (3123.); 2008. június 22., 16. old.

 

Érdemes még elolvasni Szásziné Fehérvári Anikó beszámolóját a PiárFutár júniusi számában.