25 éves fennállását ünnepelte a Kalazanci Szent József Római Katolikus Iskola

a_calasanz_4

Egész hetes programsorozattal ünnepelte negyed évszázados fennállását a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Iskola.

A hét folyamán Iskola másként rendezvénysorozat zajlott az intézményben, melynek keretén belül megrendezésre került a Kalazancius hittanverseny, a Sík Sándor szavalóverseny, esszéíróverseny és rajzverseny.

A programok november 24-én, péntek délután a Városi Színházban megtartott ünnepi műsorral folytatódtak. A népes közönséget Kocsis Aliz igazgató és Simon Attila lelkivezető köszöntötte.

„Huszonöt év alatt sok minden történt itt – a papírra vetett sorok nem is tudják ezt igazán felidézni, az emlékek a szívekben, a találkozásokban és a hittel megélt hétköznapokban köszönnek vissza. Nemcsak kollektív emlékezetünk, de a múlt, de a jelen és a jövő is összefűz minket, akik valaha ebben az iskolában tanultunk, tanítottunk. Tudjuk, hogy minden nemzedék és minden közösség sajátos módon fér hozzá a múlt egyes momentumaihoz, ami egy sajátos, közös életfelfogás, világnézet kialakitásához vezet. Ez az életfelfogás, ez a különleges lelkület él azokban, akik az eltelt negyedévszázadban a Kalazanci Líceumhoz kötődtek.

S ahhoz, hogy azzá váljunk, amit ma is képviselünk visszatekintve a mögöttünk álló 25 évre tagadhatatlanul szükség volt úgy az iskolaalapitók álmaira, bátorságára, mint utódaikra, az otthonkeresés, hazaérkezezés és otthonteremtés időszakának reményt el nem veszítő és kitartó közösségére is. Ez az elkötelezettség ad példát, tölti meg hittel és bizakodással jövőbe tekintésünket ma is. Ez a közösség, diákok és nevelők, ma is az iskola lelke, mely Kalazanci Szent József öröksége és lelkisége köré gyülve, egyetlen, közös középpontból él és táplálkozik. Csak igy tudunk egymással, egymásért és másokért élni” – fejtette ki köszöntőjében Kocsis Aliz.

Az ünnepség alkalmával felszólalt Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök, Kovács Jenő polgármester, és Gnándt Zoltán tanfelügyelő, aki az ünnep fontosságát hangsúlyozták, méltatva az iskola szerepét a város és a környék közösségeinek életében. A folytatásban ünnepi, verses, zenés műsor következett az iskola jelenlegi és egykori diákjainak előadásában, majd a hét folyamán megtartott versenyek díjkiosztójára került sor. Zárásként a tanárokból és diákokból álló kórus előadását hallhatta a közönség.

A programsorozat azonban nem ért véget, hiszen a műsor után hálaadó szentmisét tartottak a Kalazanci templomban, ahol a szentbeszédet Ft. Labancz Zsolt piarista tartományfőnök mondta, kiemelve Kalazanci Szent József pedagógiájának vezérelveit és a keresztény szellemben történő nevelés jelentőségét.

A rendezvénysorozat a mára már hagyománnyá vált Szülők és nevelők báljával ért véget, melynek a Viktória rendezvényterem adott otthont.

A 25 éves jubileumra, a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásával sikerült 500 példányban egy emlékkönyvet is kiadni, mely összegzi az iskola történetének jelentősebb mérföldköveit és a jelen örömeit, kihívásait. Az emlékkönyv lapjain mintegy 20 egykori diák is vall arról, mit jelentett számára "Kalazancis diáknak" lenni, miben segítette az iskola nyújtotta nevelés életpályájának alakulásában.

Forrás és kép: Nagykároly.ro