Szövetség az emberiség és környezete között – Teremtésvédelem a natúrparkokban

04-2

Több szerzetesrend részvételével rendezték meg a II. Kárpát-medencei Natúrparki Találkozót augusztus 29-én Budapesten.

A Magyar Natúrpark Szövetség  által szervezett konferencián előadást tartott többek között Dr. Nagy István agrárminiszter, több szerzetesrend képviselője, köztük Zsódi Viktor piarista szerzetes és Kormos Gyula, a Pannonhalmi Főapátság marketing és kommunikációs igazgatója, aki a monostor és a gimnázium teremtésvédelmi törekvéseit mutatta be.

Zsódi Viktor piarista atya Ferenc pápa Laudato si’ enciklikája alapján emelte ki az emberiség és környezete közötti szövetségre irányuló nevelés fontos mozzanatait. A mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium igazgatója hangsúlyozta, hogy a fiatalok új ökológiai érzékenységgel és nagylelkű szellemiséggel rendelkeznek, és sokan közülük küzdenek a környezet védelméért, de igen erős fogyasztói és jóléti közegben nőnek fel, amely megnehezíti a gondolkodás megújulását. Előadásában kiemelte, hogy a IV. Nemzeti Természetvédelmi Alapterv, a magyarországi natúrpark-hálózat koncepciója és az idézett pápai enciklika céljait egyaránt hatékonyan megvalósítja a Piarista Rend Magyar Tartományának „Trastevere projektje”, amely a „Piarista diákok egy jobb világért!” alcímet viseli. A diákok számos szemléletformáló, a szép természethez kapcsolódó, vagy terepi élményt adó akciót dolgoztak ki önállóan és valósítottak meg pedagógusaik kísérésével, amelyről színes összeállítás tekinthető meg a Trastevere porjekt honlapján.

Nagy István agrárminiszter leszögezte, hogy számunkra a természetvédelem nemcsak egy szakma, hanem teremtésvédelem is, amiben nagyon fontos szerepe van a 17 natúrparkunknak, amelyek az ország területének csaknem tíz százalékát fedik le. A natúrparkok célja, hogy otthon érezzük magunkat ott, ahol születtünk, ott, ahol vagyunk. A miniszter kiemelte: fontos, hogy belülről jövő késztetésünk legyen megőrizni a környezetet. A feladat kétirányú: meg kell találni a környezetben az embert, aki a környezetet a magáénak érzi, és mindenkinek meg kell találnia a maga környezetében azt, amit védeni akar.

Piarista Rend Magyar Tartománya